A Smilistic fogászati praxis és a fogorvos Kettingerék története
Hogyan indult el a Smilistic sztori? A korai 90-es évektől egészen a 2018-as praxisváltáson át a nemzetközi kapcsolatokig. Mi a jövőkép amit magunk előtt látunk? Az első fogorvosi magánrendelő az S.O.S. Dent Nonstop Fogászat volt. Éjjel-nappali rendeléssel működött, Budapest VI. kerületében a Király utca 14. szám alatt. Magánszolgáltatóként, Kft. formájában Magyarországon elsőként.
A kezdetek
Az emblematikus pesti, belső-terézvárosi fogorvosi magánrendelő 1991-ben, családi vállalkozásként indult el. Az alapítók dr. Redouane Nariman és ifj. dr. Kettinger Tibor fogorvosok, férj és feleség voltak.
Nagy volt az igény az állami ellátásban részt venni nem kívánó páciensek részéről egy alternatív, ahogy akkoriban sokan hívták, maszek járóbeteg-ellátásra. Annak idején fogászati röntgenkészülék sem igen működött az Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (röv. SzTK) ügyeletein.
Az évek során az egyre bővülő pacientúra fogadásához 1994-ben a Budapest VII. kerület, Kazinczy utca 56. szám alatt megnyitott az S.O.S. Dent második fogorvosi rendelője is.
A korábbi kétszékes fogorvosi ellátás így már öt széken folyt, különálló fogpatikával és saját fogtechnikai praxis-laboratóriummal. Ez a második, Kazinczy utcában lévő nagyobbik fogászati rendelő 2008-ig működhetett. És hogy miért? Mert a botrányos, nagy média visszhangot is kiváltott Erzsébetvárosi ingatlan mutyi ellehetetlenítette a működését, és minden igyekezet ellenére bezárni kényszerült. 12 hosszú évre.
De a sztori megy tovább. És amíg a Kazinczy utcában lévő praxis zárva, addig a VI. kerület Király utcában lévő S.O.S. Dent Fogászat zavartalanul működhetett.
Új irány: esztétikai és mikroszkópos fogászat
Egy profiltisztítást célzó szakmai és egyben üzleti döntéssel a Király utca 14. alatt tovább működő, S.O.S. Dent Fogászat megszűntette, először, 2013-ban az éjjel-nappali nyitva tartását, majd pedig 2016-ban a hétvégi és az ünnepnapi rendelési idejét.
Majd a mérleg nyelve elbillent a korábban hangsúlyos ügyeleti, és akut ellátásról a dentális kultúra felé, és a megelőzésre, a fogpótlások készítésére, az esztétikai és funkcionális helyreállítás (pl. mikroszkópos gyökérkezelés, kerámia héj, fogászati implantátum) került a fókuszba. A mély elhivatottság azonban töretlen maradt.
Új remények a Kazinczy utcában
Long sztori short. Hosszú volt az a 12 év a következő fordulatig, mikor a bezárni kényszerült Kazinczy utcai ingatlan fogorvosi rendelőként ismét pácienseket fogadhatott.
Hosszú pereskedést és néhány szerencsés fordulatot követően sikerült újra birtokon belülre kerülni.1 És 2017-ben az előkészületek után, ami 1 év tervezés és félév kivitelezést jelentett, az S.O.S. Dent Fogászat már változó félben lévő praxisprofil rendelésével párhuzamosan, a régi-új Kazinczy utca 56. szám alatt újra megnyithatott a fogorvosi rendelő. Új koncepcióval és új néven.
A Smilistic Esztétikai és Mikroszkópos Fogászat nevét egy szóösszerántással kapta. Az angol smile (magy. mosoly) és a fantastic (magy. fantasztikus). A rendelő szloganje pedia a mosoly öltöztet lett.1
2018. januárjától folyamatosan változó pácienskör igényeinek kielégítése választási kényszerhelyzetet állított fel, és a korábban többnyire akut ellátást nyújtó S.O.S. Dent Fogászat húzta a rövidebbiket, majd pedig le a a rolót.
A praxisváltás
És immár a továbbiakban kizárólag a Smilistic Esztétikai és Mikroszkópos Fogászat fogadta az egészséges fogakra vágyó, szép mosolyt kereső pácienseket. Ezen az új, nemzetközi színvonalú helyen, az átfogó szemléletet további high-end eszközök támogatják (pl. nagyítás fogászati operációs mikroszkóppal, 3D felvételek CBCT-vel), különleges és fesztelen atmoszférájú tágasabb környezetet, és igazán diszkrét körülmények.
Mindig igyekeztünk hozzájárulni egy magas szintű dentális kultúra elsajátításához, annak széles körű elterjedéséhez. Az iTOP-szemlélet (individually trained oral prophylaxis) és az irányított biofilm (ang. Guided Biofilm Therapy, GBT®, EMS®) alapjára építkezve hoztuk létre, a saját eseteinken keresztül bemutatott SMILITEACH™ megelőző programunkat. A SMILITEACH profilaxis program mára a rendelőnk egyik meghatározó pillérének, a megelőzésnek nélkülözhetetlen eleme. A SMILITEACH során egyéni szájhigiénés instrukciókat, individuális motivációt és szájhigiénés tanácsokat adunk.
Helyreállításaink során kompozit és kerámia restaurátumokat, fix és kivehető fogpótlásokat egyaránt készítünk. Kiemelten foglalkozunk az endodoncia és az implantációs fogpótlások, ún. protetikai tárgykörével. Legyen szó akár egy fogról vagy egy teljes száj rehabilitációjáról.
Nincs vége
A sztori itt nem ér véget… Kövessen minket!






Belépő szolgáltatásainkról itt olvashat, időpontot real-time az E-időpont oldalunkon foglalhat. Munkáinkat megtekintheti a portfóliónkban.
https://www.erzsebetvaros.hu/uploads/files/2011.02.25.-%E2%80%93-nyilvanos-ules-jegyzokonyve.pdf
https://magyarnarancs.hu/belpol/bizniszhazak-95016
2 A Smilistic és a Mosoly öltöztet a Denttinger Kft. a Magyar Szabadalmi Hivatalnál és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál bejegyzett védjegyei.